A Filoména görög eredetű női utónév (görögül: Φιλομένα), (latinul: Philumena), jelentése: szeretett. Férfi párja Filomén.
Egyes vélemények szerint a Filoméla alakváltozata.

Gyakorisága

Szerepelt az 1906. évi állami utónév-jegyzékben.
Az MTA Nyelvtudományi Intézete által anyakönyvezhetőnek minősített név.
Az 1990-es években szórványosan fordult elő, a 2000-es években nem szerepelt a 100 leggyakoribb női név között.

Névnapok

Híres Filoménák

  • a Martyrologium Romanum 1913. évi hivatalos kiadásában Filoména utónévvel egy női szent szerepel július 5-én: “Apud Septempedanos, in Piceno, sanctae Philomenae Virginis.”
  • Római Szent Filoménaő, a szentté nyilvánítása (1837) után sose szerepelt a Martyrologium Romanum hivatalos kiadásaiban, mert a reá vonatkozó Authenticum irat kiállításakor (1805) tiszteletét magánáhítatra korlátozták. Ez nem azt jelenti, hogy tilos őt (és hitvalló vértanúságát) tisztelni, hanem szabad: de elsősorban a jámbor társulatoknak.
  • Publius Terentius Afer (Kr.e. 185 körül – Kr. e. 159) vígjátékírónak az Andria (Az androszi leány) című, és a Hecyra (Az anyós) című művében is van Philumena elnevezéssel női szereplő. Publius vígjátékai 1895-ben jelentek meg magyar nyelven (ford. Kis Sándor; MTA, Budapest).
  • Giovanni Boccaccio: Dekameron című művében Filoména
  • Carnevale Filomena (1929 – 1959) olasz, stigmatizált
  • Filomena Cautela portugál színésznő, műsorvezető
  • Várkonyi Teréz Anna Bernadett Filoména (magyar) az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem informatika karjának kiemelkedő oktatója.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából