Gyémánt

A gyémánt neve (latinosan diamans) a görög adamosz szóból származik, melynek jelentése legyőzhetetlen, ami mind a keménységére utal. A terméselemek osztályán belüli széncsoporthoz tartozó ásvány és egyben a legjelentősebb drágakő is. Ezt fizikai és kémiai tulajdonságainak köszönheti, hiszen a harmadik legkeményebb, természetben előforduló ásvány, a nagyon ritka wurtzit-bórnitrid és a lonsdaleit után, átlátszósága és fénye kiváló, fénytörése és színszórása a legmagasabb fokú.

Ugyanakkor rajta kívül nincs más drágakő, amely csak egyetlen elemből állna: a gyémánt szénatomokból áll, a szén egy allotrop módosulata (vö. grafit). Rendkívül nagy keménysége miatt ipari felhasználása széleskörű. Szerkezete kovalens kötésű atomok tetraéderes koordinációiból épül fel. Elemi cellája két lapon centrált kockarács 1/4 testátlónyi mélységgel való egymásba csúsztatásával állítható elő (gyémántrács). Kristályain uralkodó lapok az atomokkal legsűrűbben rakott rácssíkok, azaz az oktaéder és a hexaéder (kocka).

A gyémánt a szabályos rendszerben kristályosodik. Leggyakoribb alakja az oktaéder, majd a rombdodekaéder és hexakiszoktaéder, de előfordul a deltoidikozitetraéder, tetrakiszhexaéder, triákiszoktaéder, tetraéder és hexakisztetraéder formákban is. Ezek formák egymagukban vagy különböző kombinációkban jelennek meg. Az ikerkristályok is gyakoriak. A gyémánt kristályaira jellemző, hogy az élek és lapok sokszor legömbölyödtek, ilyenkor – különösen a soklapú formák esetén – a gömbalakhoz közelednek és a lapok egyenlőtlen kifejlődése folytán gyakran előfordul az alakok eltorzulása. A kristálylapok gyakran érdesek, rostosak és növekedési, illetőleg oldási nyomokkal teltek.